Alapítvány kapcsolatrendszere

Az „Emelj fel emlék!” Alapítvány kapcsolatrendszere

 

Az „Emelj fel emlék!” Alapítvány széleskörű kapcsolatrendszer segítségével végzi tevékenységét.
Partnerei azonosulnak az alapítvány céljaival, felismerik az aktivitások helyi és tágabb értelemben vett jelentőségét.

Az együttműködés egy-egy konkrét feladat végzésére irányul.

A partnerek közti együttműködés elsősorban a feltárt értékek kölcsönös megismerésére, hasznosítására és továbbfejlesztésére, a működési források megteremtésére, a pályázati folyamatokban való közös megjelenésre, önkéntes, közhasznú munkavégzésre irányul.

A partnerszervezetek jelentős hatást fejtenek ki természetbeni juttatásaikkal is: pl. mozgósítás, kommunikációs csatornák közös felhasználása, helyiségek rendelkezésre bocsátása, népszerűsítés a hatáskörükbe tartozó célcsoportok körében.

  

Állami és önkormányzati intézmények:

  • Győr-Moson-Sopron megye települési önkormányzatai;
  • Győr-Moson-Sopron megye Általános iskolái, középiskolái, felsőfokú intézményei, művelődési intézményei;
  • Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, Győr;
  • Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet, Győr;
  • Emberi Erőforrások Támogatáskezelő, Budapest; stb. 

 

Múzeumok:

  • Néprajzi Múzeum, Budapest;
  • Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Budapest;
  • Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Győr; stb. 

 

Levéltárak:

  • Főapátsági Levéltár Pannonhalma;
  • Győri Püspökség Levéltára;
  • Győr-Moson-Sopron Megyei Levéltár Soproni Levéltára;
  • Győr-Moson-Sopron Megyei Levéltár;
  • Komárom-Esztergom Megyei Levéltár;
  • Ráth Mátyás Evangélikus Gyűjtemény, Győr;
  • Szombathely Egyházmegyei Levéltár;
  • Veszprém Megyei Levéltár Pápai Fióklevéltára; stb. 

 

Könyvtárak:

  • Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér, Győr;
  • Főapátsági Könyvtár, Pannonhalma;
  • Jókai Mór Városi Könyvtár, Pápa; stb.

 

Civil szervezetek:

  • Győr-Moson-Sopron Megyei Közoktatási Közalapítvány, Győr;
  • Karácsony Sándor Pedagógiai Egyesület, Debrecen;
  • Horvát Nemzetiségi Önkormányzat, Kimle;
  • Iskolánkért, Gyermekeinkért Alapítvány, Darnózseli;
  • Béla Kútja Közhasznú Kulturális Egyesület, Ravazd;
  • Ferenczi József Nemzetközi Alkotó- és Művésztábor, Sarród;
  • Kisfaludi Egyházközség és hívek;
  • Kisfaludi Nyugdíjas Klub;
  • Molnár János Egyesület, Rábacsécsény;
  • Mosonszentmiklósi Iskola Szülői Munkaközössége;
  • Nyugdíjasok Lébényi Egyesülete;
  • Pándzsa klub, Pannonhalma;
  • Pannon TIT, Győr;
  • Pedagógusok Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete, Győr;
  • Pokker János Alapítvány Fertőszéplak;
  • Schilling János Alapítvány, Sopron;
  • Sopron-Fertőd Kistérség Civil Szervezetek Közössége;
  • Szent Imre Daloskör, Szany;
  • Szülőfalunkért Egyesület Pereszteg;
  • Kapisztrán János Ifjúsági Alapítvány, New York; stb. 

 

Egyéb szervezetek, gazdasági társaságok:

  • Palatia Nyomda és Kiadó Győr;
  • Lébény-Kunsziget Takarékszövetkezet;
  • Nett Clean Tisztító Kft, Fertőd;
  • Tájépítészeti, Képzési- és Számítástechnikai Mérnöki Szolgáltató Kft, Nyúl;
  • Dr. Gönczöl László és Társa Oktatási Szolgáltató BT, Győr; stb.

Galériánkból: